Szavakkal ajtót rajzolt, láthatatlant. Szép volt, vidám, kicsit komor, hangtalanul nyílt. Kék világa fényes fehéres, suttogó és könnyed. Ez jó ajtó, gondoltam, aztán elveszítettem.
Eltűntek a szavak, a könnyed kék és a fényes, a suttogó. Kopár fák borulnak fölém, cikkcakkos ágak sötét gyűrűjén szivárog a hold fénye. Kellene egy ajtó nekem is. Kellenének a szavak, megrajzolnám. Feketével-fehérrel. Úgysincsenek színek.
Kihalt a tér, dülöngélek a havas kocsiúton, várnak rám.
Szelíd lámpafény, könnyed, sugárzó. Hangtalanul nyílik, zöldes, barnás, kékes világ, itt-ott mézszínű, suttogó. Szavakkal van tele, fehér szavak mindenütt, a falon, a szőnyegen, a szekrényen.
Ha megtalálod, bejöhetsz. Ez az én ajtóm.
